Magyar Íj Alapítvány
MAGYARIJ.HU
hungarikum

2015. augusztus 20-án, az immár 29. alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepéről ezúttal nem hiányzott az év elején hungarikumnak nyilvánított Magyar Íj. A számtalan kézműves remekmű között helyet kapott az ezer évvel ezelőtti íjkészítők hagyatéka is, a határainkon innen és túl jólismert visszacsapó íj.

A Hungarikumok sátrában - sok más hungarikum mellett - alapítványunk is helyet kapott a Magyar Íj bemutatására. Kiállítottunk egy szarusíj-rekonstrukciót, íj készítéséhez szükséges alapanyagokat (szarulemezt, ínrostot, agancslemezt), valamint nyíl- és tegezrekonstrukciót.

Igyekeztünk közérhetően szemléltetni, hogy a sírokban talált íjmaradványok alapján hogyan készítenek működő és hatékony íjakat korunk elhivatott kézművesei és kísérleti régészei. A számtalan érdeklődő figyelme és némelyikük hozzáértése felülmúlta várakozásunkat. Öröm volt megtapasztalni, hogy minden korosztály kíváncsian figyelte és tapintotta meg a kiállított tárgyakat, és büszkeséggel érezték magunkénak ősi hagyatékunkat.

01-emmi.png02-agrarminiszterium.png03-HB.png04-PrintSisters.jpg05-vadaszutak.jpg06-AMC.pngw-GKK-ok.png