Magyar Íj Alapítvány
MAGYARIJ.HU
hungarikum

w tarsolyAlapítványunk kuratóriumának két tagja is tartott előadást a felvidéki Marcelházán megrendezett Magyar Íj Konferencián. A nemzetközi eseményre mintegy 120 vendég érkezett Ausztriából, Magyarországról, Szerbiából és persze Szlovákiából.

A Bogár házaspár ötletének és szervezésének köszönhetően február 22-én megvalósult esemény első részében szakmai előadások hangzottak el, a második részben pedig beszélgetés keretében igyekeztek választ adni a felmerülő kérdésekre a szakemberek.

 

w DSC 0082 

A képen látható előadók (balról jobbra) a következő témákról beszéltek.

  • Kókity Attila és Mamuzsity Mihály lelet alapján rekonstruált és készített magyar íjaikat ismertették.
  • Bencsik Péter a Magyar Íj Alapítvány képviseletében mutatta be a magyar íjat, mint hungarikumot, és kifejtette a hungarikummá minősítés történelmi jelentőségét.
  • Foglár Gábor a valamely tulajdonságuk miatt különlegesebb leletek alapján készített magyar íjrekonstrukciók készítésének nehézségeiről beszélt, bemutatva a saját munkáit is.
  • Mestellér János témája a 9-11. századi férfi viseletek rekonstrukciójának lehetőségei volt, különös tekintettel a férfi köntösökre.
  • Dr. Kenéz Árpád pedig a korabeli tárgyi eszközök rekonstrukcióiról tartott előadásával világított rá a mindennapi eszközök készítésének folyamataira és lehetőségeire.


w-1    w-2    w-3


Az előadások szünetében illetve a beszélgetések végén a résztvevők folyamatosan megtekinthették azt a kiállítást, amelynek tárgyait Bencsik Péter, dr. Kenéz Árpád, Foglár Gábor, Mestellér János, Kókity Attila, Mamuzsity Mihály, a Bogár Archery, a Magyar Tarsoly csapata, a Magyar Történelmi Íjász Társaság és a Magyar Történelmi Íjász Alapítvány biztosította. A kiállított magyar íjakat, tegezeket, tarsolyokat, korabeli viseleteket, pákasz és egyéb mindennapi használati eszközöket kézbe is vehették az érdeklődők.

Az esemény szervezői megállapították, hogy a magyar íj és az ahhoz kapcsolódó hagyományok iránt nagy az érdeklődés. A szakmai előadások, a bemutatók és a kiállítás minden résztvevő számára értékes élményt nyújtott, és hozzájárult a magyar íjászkultúra életben tartásához.

A fényképeket Ugray Adrián készítette.

01-emmi.png02-agrarminiszterium.png03-HB.png04-PrintSisters.jpg05-vadaszutak.jpg06-AMC.pngw-GKK-ok.png